Konyv: Nem nekem koszontek


Konyv: Nem nekem koszontek

PRICE: FREE

INFORMÁCIÓ

NYELV: MAGYAR
ISBN: 370476450
FORMÁTUM: PDF EPUB MOBI TXT
FÁJL MÉRET: 12,94

MAGYARÁZAT:Konyv: Nem nekem koszontek

Koszontek HOLD Alapkezelő a munkatársak többségi tulajdonában álló legnagyobb magyarországi független befektetési alapkezelő személyre szóló pénzügyi, befektetési, vagyonkezelési szolgáltatásokat végezve. Online alapforgalmazási felület, ahol a szerződéskötéstől a megbízások megadásáig minden folyamat online elvégezhető otthonról, anélkül, hogy személyesen meg kellene jelennie. Olyan könyv meg aztán pláne kevés van, amit csak úgy lehet letenni a végén, hogy ezt mielőbb újra kell olvasni, és nem is egyszer, minél többször, legjobb lenne most azonnal.

Márquez regénye, a Szerelem a kolera idején, ami egy fél évszázadon át be nem teljesedett szerelem regénye, ilyen. Nem lehet belőle csak úgy kijönni. Ott marad zúgó, áradó folyamként az emberben, tökéletes remekműként egy komplex, teljesen elvarázsoló világgal, amibe úgy beleszippant, hogy megszűnik körülötted a valóság és a regényben konyv: Nem nekem, és ezt nem csinálja túlzottan látványos, csinnadrattás eszközökkel, egyszerűen, régimódian hömpölyög az elbeszélésfolyam.

Még csak különösebben próbára sem teszi az olvasót, megindul, megy, zakatol oldalon át úgy, hogy bárcsak sose lenne vége. Állítják, hogy a régivágású, hagyományos mesemondó regény halott konyv: olyat már nem lehet konyv: Nem szinten írni, nem a ponyváról beszélünk, meg a tucatlektűrről.

Ez persze nem igaz, csak azok mondják, akiknek nem megy. Az igaz, hogy nem könnyű ilyet koszontek, mert hiába tűnik olyan laza kézzel papírra vetettnek a márquezi mondat, láthatóan rengeteg munka van mögötte, a könnyűségében, és az olykor tán még a banalitást vagy a közhelyszerűséget is súroló, de el nem érő, azt csak bepiszkáló, heccelésből megkarcoló beszédfolyamában nincsen semmi elavultság vagy felszínesség. Igazi vérből, szabad szájú, művészi, remek, csillogó próza. Tiszteli az olvasót, ezt miért kéne felróni neki?

Ahogy a vendéglők közül is az a legjobb, ahol igényesen, nagyon jó alapanyagokból, akár rafináltan, de mégiscsak a vendég kedvéért főznek, jóízűen és laktatóan. Na pont ilyen regényíróban Márquez, terítve az asztal bőséggel és elegánsan, és persze nem egy útszéli köpködős csárda, hanem a sokcsillagos szakácsművészet minden csínját-bínját tudja. Mégsem fog eléd rakni egy olyan ételkompozíciót, ami a rendes ételnek csak a karikatúrája és éhesen és becsapva állsz föl az asztaltól, hogy itt szórakoznak, a nénikéjüket, itt hagytam eurót a semmire.

Rendesen jól akar lakatni. Tudja, hogy kell. Ez persze újraolvasás, de az első olyan régen volt, mintha ez lenne az első. Huszonéves fővel nem is annyira érti még az ember az idősek szerelmét, pláne annak testi részét, vagy egy fél évszázadon át kitartóan lángoló beteljesületlen szerelmet, hogy ilyen egyáltalán létezhet, mint érettebb fővel. Be kell érni hozzá, fel kell nőni hozzá, de aztán üt egy akkorát, mint a falbontó kalapács.

Bevisz a trópusi dzsungelbe, a gőzhajók fülledt kabinjába, a gőzölgő mocsarakba, a lefüggönyözött hálószobákba, a világítótoronyban abszolvált légyottok közé, a tipródó, szerelemes levelet író álmatlan szenvedő éjszakákba két termosz kávéval, és soha nem is ereszt ki teljesen onnan, egy élő, megvalósult jumanji, a játék, ami életre kel, és szőröstül-bőröstül bezabál magába. Valódi katasztrófa, hogy véget ér, mert az általa okozott ráfüggést semmi nem tudja pótolni. Óriási űr marad utána.

És az a szelíd fricska, avagy kíméletlen gúnyolódás az konyv: Nem nekem gyarlóság fölött, ahogy a hőseivel bánik, olykor egyenesen karikírozva őket. A főhős imázsa, aki miatt azért hullanak a nők az életében szépen, még ezt is elbírja, és csak fokozódik a mágiája. Mit mondjak még? Nem is kérdés. Ennél rosszabb regényt nem szabadna olvasni soha. De írni se. De amikor elkezdte várni első levelére a választ, szorongása hasmenésekkel és zöld hányásokkal súlyosbodott, elvesztette az irányérzékét, egyszer-egyszer el is ájult, és anyja szörnyen megijedt, mert állapota nem szerelmi rendellenességekre, hanem a kolera súlyos tüneteire vallott.

Florentino Ariza keresztapját, egy idős homeopatát, akit Tránsito Ariza még azokban az időkben avatott a bizalmába, amikor a fia apjának titkos szeretője volt, első látásra ugyancsak megrémítette a beteg állapota, mert gyenge volt a pulzusa, zihálva vette a levegőt, és hideg verítékben úszott, mint a haldoklók.

De amikor megvizsgálta, kiderült, hogy nincs láza, nem fáj semmije, és csak egyvalamit érez, ami meghatározható: meg akar halni, minél hamarabb. Aztán már csak néhány keresztkérdést kellett föltennie, előbb a fiúnak, aztán az anyjának, és máris megállapíthatta, mint már annyiszor, hogy a szerelemnek ugyanazok a tünetei, mint a kolerának. Hársfateát írt fel idegnyugtatónak, és levegőváltozást ajánlott, hogy a távolság csillapítsa a fájdalmakat, de Florentino Ariza épp az ellenkezőjére vágyott: ki akarta élvezni a kínjait.

Tránsito Ariza, ez a szabad félvér nő, akinek olyan nagy tehetsége volt a boldogsághoz, hogy azt még a szegénység sem tudta egészen tönkretenni, úgy örült a fia szenvedésének, mintha ő maga élné át. Mikor hallotta, hogy félrebeszél, hársfateát öntött bele, és amikor kirázta a hideg, gyapjútakaróba burkolta, de ugyanakkor bíztatta, hogy csak merüljön meg és lubickoljon a gyötrelmekben.

Forrás: Vakmajom a Facebookon. Ügyféltájékoztatás Nem nekem koszontek Közlemények Panaszkezelés Éves jelentések Vagyonkezelés A HOLD Alapkezelő nekem koszontek munkatársak többségi tulajdonában álló konyv: Nem magyarországi független befektetési alapkezelő személyre szóló pénzügyi, befektetési, nekem koszontek szolgáltatásokat végezve.

Alapok Online Online alapforgalmazási felület, ahol a szerződéskötéstől a megbízások megadásáig minden folyamat online elvégezhető otthonról, anélkül, hogy személyesen meg kellene jelennie. A weboldal sütiket használ, amennyiben folytatja a böngészést elfogadja a szabályzatot.

Jogi nyilatkozat.

Frank Füredi professzor, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa a Látószög blogon megjelent írásában Schmidt Mária: Országból hazát című könyvéről írt elemzést. Ez a könyv két fontos és egymással összefüggő témát boncolgat, amelyeknek mindegyike jelentős, sőt meghatározó szerepet játszik a korszellem alakulásában - írja.

Az első a szabadság, s hogy miért nem tekinthetjük soha eleve adottnak, jóllehet az emberiség ősidők óta konyv: Nem nekem nagy becsben tartja. A könyv oldalait uraló történet azt a harcot meséli el, amelyet Magyarország és a szovjet tömb többi országa vívott a nemzeti függetlenségért és a szabadságért.

A szerző arra emlékezteti olvasóját, hogy ezek az országok kivívták ugyan a szabadságot, de szabadságuk soha nem vehető megmásíthatatlan adottságnak. A könyvet átszövő másik téma az, hogy mennyire elválaszthatatlan konyv: a nemzeti és kulturális szuverenitás. Napjainkban, amikor a kulturális konfliktusok a világ számos részén a konyv: élet részévé váltak, a nyugati olvasó is haszonnal olvashatja, mit ír Schmidt Mária Magyarország e téren felhalmozott tapasztalatáról.

A kelet-európai kommunistaellenes forradalmak diadala jelentős fejlemény volt, de ezzel a szabadságért folytatott küzdelem nem ért véget. Mint Schmidt Mária koszontek, a kelet-európai társadalmaknak azzal nekem koszontek kihívással kellett megbirkózniuk, miképp gondoskodhatnak róla, hogy a formai függetlenség valóságos tartalmat Nem nekem koszontek, miközben jelentős nyomás nehezedik rájuk annak érdekében, hogy kulturális örökségük és szuverenitásuk egy részét a globalizált nyugati életforma vonzó árubősége kínálta illúziókra váltsák át.

A liberalizmus, Francis Fukuyama jóslatával ellentétben, nem maradt kihívók nélkül a színen. A klasszikus liberalizmussal szakító mai liberalizmus elitista és antidemokratikus ideológiává vált, amelynek rögeszméje lett az identitáspolitika. Schmidt Nem nekem koszontek rámutat, hogy Magyarország esetében a liberalizmus egyfajta komprádorideológia szerepét tölti be, amely igyekszik leválasztani a kelet-európai társadalmakat hagyományos kultúrájukról, és a kaliforniai egyetemi kampuszokon, illetve a Netflix stúdióiban kitalált legfrissebb hóbortokat próbálja ráerőltetni ezekre az országokra.

Miközben felidézi a második világháborút követő évek történelmi eseményeit, Schmidt Mária kimutatja, hogyan fordult át a világ hidegháborús megosztottsága Európa kulturális felosztásába, amelynek következtében a nyugativilág-szerte kulturális konfliktusok szabadultak el. Az angol-amerikai közönség zavarónak találhatja e könyvet, mert nem kevesebbet kínál, mint ellenszert a nyugati társadalmak szándékos múltfelejtésére.

Kiderül belőle, hogy a nyugati kormányok nem jártak el mindig tisztességesen a Szovjetunióval szemben, továbbá, hogy olykor nagyon is készségesen alkalmazkodtak a vasfüggöny realitásához. A szerző emlékeztet bennünket arra, hogy miközben a Nyugat elitje és konyv: Nem önelégült és kényelmes életet élt a hidegháború idején, a totalitárius kommunizmus elnyomása alatt élő népek milliói koszontek voltak koszontek az enyhülés és a békés egymás mellett élés nemzetközi rendszerétől.

Az es években a nyugati kormányok és tanácsadóik úgy képzelték, hogy a világ hidegháborús megosztottsága örökké tart. A kor divatos konvergenciaelméletei azt hirdették, hogy a két világrendszer, a kommunizmus és a kapitalizmus fokozatosan közelít egymáshoz. A nyugati vezetők és szakértőik legtöbbje megszokta, hogy alkalmazkodjék a hidegháborús viszonyokhoz, teljes meglepetésként érte tehát őket a Szovjetunió felbomlása és a Kelet-Európa-szerte kirobbanó forradalmak hulláma.

Schmidt Mária különösen éles hangon ír arról, hogy a nyugat-európai vezetők vonakodtak megválni a berlini faltól. Tény, hogy sokuknak nagyon is megfelelt a kettéosztott Németország, és rettegve tekintettek a német újraegyesítés lehetőségére. Ugyanígy gondolkodott a nyugatnémet elit jelentős része is. A nekem felemlíti azoknak a nyugatnémet baloldali értelmiségieknek — köztük Günther Grass nak, Jürgen Habermas nak és zöldpárti, illetve szociáldemokrata barátaiknak — csúnya történetét, akik arra oktatták a keletnémeteket, óvakodjanak a nyugatnémet kapitalizmustól és nacionalizmustól.

A nép azonban nem hallgatott tanácsukra, hanem fellázadt, lebontotta a falat, a kommunista rendszer pedig a történelem szemétdombjára került. A legfontosabb kérdések azonban, amelyeket Schmidt Mária elemez, már a kelet-európai Nem nekem koszontek követő kor történetéhez kapcsolódnak. A fellelhető források alapos elemzése útján a szerző kimutatja, hogy a rendszerváltoztatás, a látszattal ellentétben, nem jelentett feltétlenül alapvető szakítást a múlttal.

Magyarország példájára támaszkodva Schmidt Mária rávilágít arra, hogyan tudta a régi kommunista elit — a nómenklatúra — posztkommunista vállalkozóvá és szakértővé átértelmezni önmagát. Az állampárti nómenklatúra magánosítása nem történhetett volna meg a nyugati partnerek együttműködése nélkül. A nyugati hivatalosság, üzleti világ és civil szervezetek villámgyorsan szoros kapcsolatot építettek ki a nómenklatúra korábbi tagjaival. Így az egykori nómenklatúra tagjai új, vállalkozói minőségükben megtartották a gazdasági hatalmat, és sokan a nyugati vállalatok megbízható együttműködő partnereivé váltak.

Mint Schmidt Mária nem csupán árnyalatnyi keserűséggel megjegyzi, ben a Nyugat azt várta el a magyaroktól és a többi kelet-európai néptől, hogy a hálás kérelmezők szerepét öltsék magukra és amerikanizálódjanak. Az állami tulajdon privatizációjának posztkommunista konyv: a nyugati gazdáik diktátumait érvényesítő komprádorosztály szerepét töltötték be.

Ez idő tájt nyugati szakértők és civil szervezetek valóságos serege özönlötte el Kelet-Európát. Civilizáló feladattal érkeztek, hogy elhozzák a fényt az állítólag tanulatlan kelet-európaiaknak. A koszontek világban is hatástalannak bizonyult haszontalan programokat poroltak le és terjesztettek elő mint a kelet-európaiakat sújtó problémák megoldását.

Szomorú olvasmány a beszámoló, amelyet Schmidt Máriától kapunk arról, milyen sajnálatos viszonyba került Kelet-Európa a globális kapitalizmus szerencselovagjaival. A Nyugatba vetett remények kiábrándulásba fordultak, és a kelet-európaiak sokaságának kellett ráébrednie, hogy társaival együtt magára van utalva, és nem támaszkodhatnak egyébre, mint a történelmük és kultúrájuk erőforrásaira. Az idáig csak a felszín alatt halmozódott egyfajta feszültség és követték egymást Nem nekem, ekkor azonban fokozatosan kulturális összecsapássá kezdtek szilárdulni, és végül belőlük keletkezett az, amit ma kultúrharcnak nevezünk.

Miután több mint negyven éven át rabságban éltek és a Szovjetunió gyarmatainak számítottak, a kelet-európai népek érthetően nagyon is komolyan veszik függetlenségüket és szuverenitásukat. Ez magyarázza azt a szembeszökő konyv:, amely a kelet-európaiak szuverenista felfogása és az Európai Unió vezetőinek világnézetére oly jellemző globalista szemlélet között feszül. Schmidt Mária, Magyarország egyik legismertebb közéleti értelmiségije nem kezdő az angol-amerikai olvasó számára is oly ismerős kultúrharcban.

Magyarországon évek óta ezeknek az ütközeteknek frontvonalán látható, és az elmúlt évtizedekben közeli ismeretségre tett szert azzal a jelenséggel, amelyet ma eltörléskultúrának neveznek. Bármilyen váratlan fejlemény is ez, Magyarországot szuverenitása és történelmi öröksége melletti elszánt kiállása a globális woke-izmus vezető ellenfeleinek sorába emelte.

Orbán Viktor miniszterelnök tudta, kihez intéz kihívást, amikor ben így fogalmazott: Konyv: Nem nekem éve itt, Közép-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője. Ebben a könyvben a múlt igazságtalanságaival szembeni haragot tárgyismeret és okos érvelés árnyalja.

Schmidt Mária mindenesetre derűlátó. Szenvedélyesen áll ki Magyarországért, de egyúttal elkötelezett európai is, és konyv: Nem benne, hogy a nyugati civilizáció örökségének kulturális erőforrásai új tartalmat tudnak adni annak, hogy mi értendő jó életen a Gondolatébresztő, hogy milyen erősen hisz ezekben az értékekben, s hogy milyen ékesszólóan képviseli őket - írja Frank Füredi.

Origo Forrás: latoszogblog. Század Intézet. Ez érdekelni fogja.